wrapper

Aktuális

Heteken belül elindul a Bicskei utca csapadékvíz elvezetésének megoldásával kapcsolatos több száz milliós beruházás. A vízmegtartás ismereteinek népszerűsítésére kiadvány is készült a lakosság számára.
Szeptember 11-én a Városházán megtörtént a szerződés aláírása a közbeszerzésen nyertes vállalkozóval, a munkálatok fél évig tartanak majd.
Az önkormányzat már régóta foglalkozik a probléma megoldásával -jelentette ki Horgos Zsolt, alpolgármestertől, aki elmondta: készült korábban is egy terv, ami az árok bővítéssel foglalkozott, levezette volna az időszakosan lezúduló vizet teljes egészében. „De ezt a tervet újra gondoltuk és a vízmegtartás jegyében újra formáltuk. Most az érvényes és eredményes közbeszerzés után igazából a területen két projekt valósul meg a felső részen rönkgát-rendszert az alsóbb részen pedig egy szikkasztó tó, záportározó kerül kialakításra. A köztes részen az árok pedig kitisztításra kerül.”

Emlékezetes „Kék infrastruktúra fejlesztés Zsámbékon a Bicskei utca csapadékvíz elvezetésének megoldásával” című TOP_PLUSZ pályázat keretében 300 millió forint támogatást nyert Zsámbék. A tervező iroda tájékoztatása szerint 645 méter hosszan magassági és helyszínrajzi rendezése is szükséges az ároknak A mederben pedig 4 db átfolyásos záportározót alakítanak majd ki, amiket rönkgátakkal zárnak le.

Bicskei utca vízelvezetési problémáira nyert pályázat nem csak egy egyszerű építőipari tevékenységet támogat, hanem fontos része a lakossági szemléletformálás is. Ennek apropóján a témához kapcsolódó előadásokkal és egy minden háztartásba eljutatott kiadvánnyal jelentkezett az önkormányzat. „A klímaváltozás miatt is nagyon fontos, hogy a lakosságot próbáljuk rávezetni arra, hogy a saját otthonukban is a vízmegtartásra törekedjenek” – hangsúlyozta Horgos Zsolt.

Az önkormányzati kiadvány hamarosan a postaládájába kerül. Lesz, akinek csupa ismerős dolog lesz benne és lesz, akinek újdonságot is tartalmaz, de mindenképpen egy hasznos összefoglaló. A vízmegtartás otthonunkban a közösség javát is szolgálja. Az önkormányzat gátakat és záportározót épít, ezen pedig segít az otthon visszatartott víz, amit saját céljainkra használhatunk fel. Amit otthon tartunk, az nem önti el a lentebb lévő utcákat – tette hozzá Horváth László polgármester.



Utoljára frissítve: csütörtök, 12 szeptember 2024

Impresszum

A www.zsambek.hu oldalain található tartalom Zsámbék Város Önkormányzata és a Zsámbéki Polgármesteri Hivatal tulajdonát képezi. Előzetes írásos hozzájárulás nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek bármilyen formájú közzététele, sokszorosítása, terjesztése, forgalomba hozatala.

Látnivalók

Barokk Templom
A Keresztelő Szent János ...
Bonzsák Kocsiszín Galéria
Rendszeres kiállítások, ...
GOKART
A zsámbéki Driving Camp ...
Helytörténeti Tűzoltó Kiállítás
Kedves Érdeklődők! A ...
Immaculata-emlékoszlop
Az emlékmű mai formájában nem ...
Józsefvárosi pinceterület
Összefüggő zöld sziget Zsámbék ...
Lámpamúzeum
Lámpamúzeum a Guiness rekorder ...
Pestis Kápolna
Zsámbék határában az Angyal ...
Romtemplom és Kőtár
Zsámbék egyedülálló ...

Zsámbék anno - galéria