Ábrahám Noémi, a budaörsi Illyés Gyula gimnáziumba jár, ahol egy fotószakkör tagjaként fotózást is tanul. Nyitott, érdeklődő személyiség, aki nem csak a fotózást, de a rajzot, néptáncot és a zenét is kedveli. A család gyönyörű kertjére néző nappalijában, egy zongora mellett beszélgetünk, a falakat a gyerekek művészi igényességű rajzai díszítik, a fejünk felett magasodó könyvespolcokon sok régi fényképezőgép is ki van állítva. A közös kiállítás ötlete Noémitól származik, akinek sikerült rávennie a reflektorfényt erősen kerülő édesapját, Ábrahám Tamást is, hogy végre tegye közszemlére nem mindennapi képeit.

Hogyan kezdtél el fotózni?

ÁN: Láttam, hogy apa fotózik, megtetszett és elkértem a gépét, kimentem a kertbe és kerestem témákat. De én nem csillagfotózással foglalkozom, inkább a portréfotózás érdekel emberekről szeretek képeket csinálni. A modelljeimet általában én találom meg, felkérem őket fotózásra, ha látok például egy táncost vagy bárkit, akiben megfog valami, az alkata, az arca, a haja vagy az amit csinál, akkor megkérem, hogy lefotózhassam. Nyitott személyiségnek tartom magam, merek kezdeményezni, mert szeretek emberekkel foglalkozni, szeretem ezt a részét is a fotózásnak. Az elkészült képeket, meg szoktam mutatni más fotósoknak - van sok barátom is aki ezzel foglalkozik, - kikérem a szakmai véleményüket és persze családon belül is szoktunk beszélgetni róluk. Az asztrofotózást is szeretném majd tanulni, de azt természetesen aputól.

Mennyire segít a fotózásban az, hogy rajzolni is tanulsz?

Abban is tanuljuk, hogyan kell a formákat ábrázolni, térben elhelyezni, foglalkozunk a színárnyalatokkal, a hangulatokkal, harmóniával és ezek sokat segítenek a fotózásban is. A rajzot is szeretem nagyon, de lehet, hogy a fotózást szeretném majd inkább továbbvinni a későbbiekben, akár a filmezésig is, de a rajzot sem fogom abbahagyni.

Mit szólsz ahhoz Tamás, hogy a lányod a nyomdokaidba lépett?

Nagyon örülök neki, mert nagyon ügyes, van érzéke hozzá. Ez olyan veleszületett dolog. Jó a témaválasztása és kifejezetten jól komponálja meg őket és teszi bele abba a keretbe amit látni és láttatni szeretne.

Te hogyan kezdtél el fotózni és hogyan irányult a figyelmed az asztrofotózásra?

Én Székesfehérváron születtem és ott is nőttem fel. Édesapám – aki sajnos már 20 éve elment – műszaki beállítottságú ember volt és sok könyvünk volt, ami a fotózásról szólt. Az előhívástól kezdve az objektívek felépítésén át, bármit ki lehetett belőlük olvasni és ezek alapján munkálkodni. Mindig láttam a nyakában egy Ljubityel márkájú gépet és azt mindig próbálgattuk is. Ez még valamikor 14 éves korom előtt volt. Bármerre mentünk, vagy kirándultunk apám volt a „felelős”, hogy az meg legyen örökítve. Aztán az egyik barátommal elhatároztuk, hogy elmegyünk egy csillagász szakkörbe, mert Székesfehérváron a mai napig is van egy csillagvizsgáló és abban egy 30 cm-es tükörátmérőjű, Newton rendszerű távcső, amelynek már a látványa is megfogta az embert. Elkezdtünk tehát szakkörbe járni péntek esténként és három évig szorgalmasan csináltuk is, közben rengeteget tanultunk a csillagászat fizikai és gyakorlati oldaláról is. Az amatőrcsillagászok ,,bibliája” Kulin György: A távcső világa című könyve sok-sok évtized óta. Ez gyakorlatilag alapművek számít, sokat lapozgattuk. Aztán elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy hogyan lehetne arra a hatalmas távcsőre rárakni akár egy Zenit típusú gépet, pontosan beállítani a fókusztávolságot, hogy az, amit fényképezni akarunk, éles legyen. De ezek csak álmok voltak, egyelőre csak észlelgettünk vele és mások fotóztak, akik gyakorlottabbak voltak. Otthon próbáltam kis távcsöveket készíteni, szorgalmasan szétszedtem mindent, még a kis Pajtás gépemet is. Utána jött egy nagyobb kihagyás, egyetem, stb. és valahogy 2008 környékén indult újra ez a dolog, mert akkor volt egy Mars-közelség és a hósapkákat egy kisebb távcsővel is lehetett már látni. Erre az alkalomra készítettem félig-meddig házilag egy távcsövet. Aztán elkezdetem böngészni az interneten és találtam csillagfotós oldalakat és fórumokat, ahol informálódhattam és elmentem egy távcsőszaküzletbe, vettem egy 1 méteres fókusztávolságú, 20 cm tükörátmérőjű, Newton rendszerű reflektort, ekvatoriális állvánnyal, egyéb kiegészítőkkel és azóta is ezt használom, ha van időm és ha nem felhős az ég.. A kedvenc témámat nehéz meghatározni. Eleinte galaxisokat fotóztam, planetáris ködöket, csillaghalmazokat, de ehhez meg kellett tanulni sok szoftver használatát és nagyon komoly utómunka után lehetett csak viszonylag látványos képeket készíteni. Ez rengeteg időt visz el. Egy-egy témához több napon át 4-5 órán keresztül kint kellett lenni éjszaka és utána azt a rengeteg képanyagot még több ideig kellett feldolgozni, míg végre összeáll egyetlen egy darab kép. Akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy ez nem igazán az én világom és türelmem sem volt nagyon hozzá. Ladányi Tamás magyar asztrofotós ismerősöm képei fogtak meg akkoriban. Ráleltem a TWAN-ra, a The World At Night honlapjára, ahol mint vendégfotós, jó pár képem szerepel asztrotájképként. Itt csak egyetlen pillanatot kell megfogni, viszont erre a pillanatra fel kell készülni, mert tudni kell, hogy mit fog látni az ember, honnan fogja azt látni és mit tud még ebbe a képbe belekomponálni...akár egy fát, akár a Romtemplomot. Ehhez is kell naprakész csillagászati ismeret, így nekem ez jobban tetszett és ezzel kezdtem el foglalkozni.

Az asztrofotózás magányos műfaj?

Szerintem igen. -20 fokban, hajnali háromkor, ki fog feljönni velem a Nyakasra? Én szívesen felmegyek, ha tudom, hogy akkor az időjárás megfelelő, mert ezt nem lehet előre tervezni. Nagyon szeretem a telihold keltéket is. Mindig pontosan tudni kell, hogy honnan fog felkelni és akkor lehet játszani azzal, hogy mit komponálunk még bele a képbe. Az előkészület az nagyon sok munkát tud igénybe venni...és kimegy az ember, vár, aztán felhős lesz az ég, és hazajön. Sokszor jártam így.

Mik a terveid ezzel az időigényes és költséges hobbival?

Nincs tervem. Egyszerűen csak a misztikusságát szeretem átérezni, azt, hogy én ott vagyok, és éppen akkor. Nekem több nem kell.

Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek?

Nem vagyok egy sikerhajhász ember, de a honlapomon ezért van egy lista ami az elismeréseimet tartalmazza. Egyszer a NASA honlapján a ,,Nap képének” választották az egyik romtemplomos képemet, ahol a Hold és a Rom látható együtt. Ez gyorsan jött és jól esett. Szerencsére sok magyar fotós képe jelenik meg az APOD-on. Azért érdekes ez, mert Amerikában, meg Japánban pl. sokkal, de sokkal jobb lehetőségekkel tudnak profi felszerelésekkel fotózni és mégis, viszonylag gyakran, átlagos felszerelésekkel, magyar képek is bekerülhetnek a ,,Nap képeként” és ez azt mutatja, hogy nem feltétlenül a profi felszerelésen múlik, hogy egy kép eljusson valahova, hanem itt már tényleg a kompozíció, a találékonyság, az ötletesség és a felkészültség dönt, amivel azt a képet valaki megálmodta, kitalálta és megvalósította.

Rajzolsz, verseket írsz, fotózol, zongorázol. Akkor miért a Műszaki Egyetemre mentél?

Fogalmam sincs, így alakult. A verselést például azt se tudom miért kezdtem el. Egyszer olvastam Faludy Gyurka bácsi Pokolbéli víg napjaim című könyvében, hogy valaki száz verset tudott fejből, és azt egész életén át tudta, akkor gondoltam, hogy ez milyen jó. És milyen lehet akár megírni is őket. A haiku meg azért tetszett meg, mert abban az 5-7-5 arány van besűrítve egy érzés, egy pillanat, egy gondolat, amit ha megfelelő szavakkal ír le az ember szépen – és a magyar nyelv hihetetlenül gazdag és alkalmas erre - akkor azt át tudja adni másoknak is ezen a néhány szótagon keresztül, és ez már egy fantasztikus dolog. Nekem ezért tetszik, mert tömören, de mégis gyönyörűen át lehet adni valamit. Eszembe sem jut publikálni őket, a honlapomra is csak azért tettem ki, mert hátha érdekel valakit. De ki tudja, mit hoz a jövő?

Ábrahám Tamás honlapja: http://www.vadakcsillaga.hu

---

Utoljára frissítve: kedd, 21 november 2017