wrapper

Aktuális

,,Mindenki örül a Rom körül”
Horváth László: A Bodzafesztivál már éve óta foglalkoztat minket. Eredetileg Széles Péter ötlete volt, most pedig Nagy Nándor vettette fel, már a választások előtt, hogy szervezzünk a Romtemplom köré egy fesztivált. Az alapgondolat az volt, hogy meg kellene oldani, hogy a kerítés bontható legyen, így teljesen ki tudnánk nyitni arra a két napra a Romtemplomot. Most odáig eljutottunk, hogy a színpad felőli oldalról tud majd egy nyitott térré válni a terület a soron következő fesztiválon. Azért lett Bodzafesztivál, mert van az a vélekedés, hogy Zsámbék neve a bodza latin nevéből a Sambucus szóból ered, bár én a megnyitón elmondtam, hogy gyerekkoromban úgy tudtam, hogy a zsombék szó a város nevének eredete, de azért a bodzára mégis csak jobb fesztivált lehet kreálni. A szervezéssel az önkormányzaton projekmenedzseri feladatokat ellátó Incze Zsoltot és kollégát bíztuk meg, akik profi rendezvényszervezők. A Bodzafesztivál fő attrakciója, a nagyon színvonalas zenei fellépők mellett egy új termék, a Zsámbéki Zsör megjelenése volt. Ez Elek Zoltán nevéhez fűződik, aki felvetette a bodzás sör készítésének lehetőségét, és a fesztiválra le is főzték az első mennyiséget.

A kézműves sör, nagyon népszerű volt a fesztiválon, üveges és csapolt formában is. Bevétele teljes egészében visszakerül az önkormányzathoz és további kulturális rendezvényekre fordítják. A sikereken felbuzdulva, még nem hivatalosan, de már eldőlt, hogy a Bodzafesztivál 2018-ban is folytatódik.


Utoljára frissítve: csütörtök, 10 augusztus 2017

Impresszum

A www.zsambek.hu oldalain található tartalom Zsámbék Város Önkormányzata és a Zsámbéki Polgármesteri Hivatal tulajdonát képezi. Előzetes írásos hozzájárulás nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek bármilyen formájú közzététele, sokszorosítása, terjesztése, forgalomba hozatala.

Látnivalók

Barokk Templom
A Keresztelő Szent János ...
Bonzsák Kocsiszín Galéria
Rendszeres kiállítások, ...
GOKART
A zsámbéki Driving Camp ...
Helytörténeti Tűzoltó Kiállítás
Kedves Érdeklődők! A ...
Immaculata-emlékoszlop
Az emlékmű mai formájában nem ...
Józsefvárosi pinceterület
Összefüggő zöld sziget Zsámbék ...
Lámpamúzeum
Lámpamúzeum a Guiness rekorder ...
Pestis Kápolna
Zsámbék határában az Angyal ...
Romtemplom és Kőtár
Zsámbék egyedülálló ...

Zsámbék anno - galéria