Csernyus László a Keresztelő Szent János Iskolaközpont igazgatója bevezetőjében elmondta: nem pusztán az iskolában létrehozott „ökosarok” avatása miatt gyűltek össze, hiszen az nem cél, hanem eszköz. „Eszköz az ismeretek átadására, és arra, hogy összefoglalja mindazt, amit gondolunk a fenttarthatóság és a teremtésvédelem gondolatáról. Főként pedig eszköz arra, hogy amikor arra járunk figyelmeztessen minket a teremtett világ általi felelősségünkre” – emelte ki Csernyus László.
Szeretnénk, hogy ez a gondolt a Keresztelő Szent János Iskolaközpontban napi gyakorlattá váljon. Az igazgató megjegyezte, hogy igyekeznek minden tartárgy kapcsán becsempészni a teremtett világ védelmének eszméjét. „Úgy vélem rátértünk már az útra, amelyen szeretnénk rajta is maradni.
Dag Hartelius, Svédország Magyarországra delegált nagykövete, arra hívta fel a figyelmet, hogy a különböző műsorokban gyakran hallunk lehangoló híreket a klímaváltozással kapcsolatban, a globális felmelegedésről, az aszályokról, szélsőséges időjárásról, amelyek sok millió embert érintenek. Hozátette: szomorú, hogy mi emberek nem vigyáztunk jobban a földünkre.
„Ha hátra dőlünk és arra várunk, hogy más oldja meg a problémákat az nem lesz eredményes, ezért folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat, hogy mindannyian hozzá tudunk járulni a változáshoz” – emelte ki a diákok előtt tartott beszédében a nagykövet.
- A mai gyermekek és a földünk jövőjéről van szó, ezért fontos, hogy ne csak beszéljünk, hanem cselekedjünk is érte mindannyian és ez a fajt gondolkozás legyen része a napi rutinunknak. Kis lépésekkel haladva elérhetjük, hogy a világunk egy jobb helyé váljon - zárta gondolatait Dag Hartelius.
Horváth László az iskola Föld napja alkalmából tartott projektnapján hangsúlyozta, hogy az önkormányzati ciklusnak vállalt programja volt a klímavédelemmel való foglalkozás. Ennek volt része a héten számtalan diák részvételével tartott közösségi faültetés is. Megjegyezte: fontos ez a mai alkalom is, hiszen mindig a közösség és a közösség építés áll a sikeres ügyek mögött. "Ebben az esetben például az iskola tanári kara, a svéd nagykövet, illetve egy szülő, aki kiemelten fontosnak tartja a gyermeke jövőjét és a környezetünk védelmét összefogtak és együtt mozdultak, ennek eredménye ez a nap, ami nyomot hagyhat és lendületet adhat a gyerekek számára a következő időszakra."
Pálinkás Szabolcsnak, a világ egyik vezető, orvosi megoldásokat gyártó vállalatának a Mölnlycke nevű svéd cég magyarországi igazgatójának kezdeményezésére jött létre a projektnap. Pálinkás Szabolcs elmondta: egy svéd gyártó vállalat képviselőjeként szeretnénk megmutatni, hogy a cégünk és a hasonló vállalatok mit tesznek a fenntarthatóságért, mi az üzenetük a gyermekek számára. Egyúttal bátorítani szeretnénk a gyermekeket, hogy mindenkire szükség van a föld megvédéséhez.
Végezetül leszögezte: „ahogy a svéd vállalatok többsége úgy a Mölnlycke is a fentarthatóság jegyében az egész működését átszervezte és komoly vállalásokat tett, amelyeket érdemes bemutatni a gyerekek számára.”
Utoljára frissítve: szombat, 22 április 2023