TISZTELT ZSÁMBÉKI LAKOSOK!
Zsámbék Város Képviselőtestülete (KT) a 116/2020. (XI. 4.) sz. Kt. határozatával a város helyi építési szabályzatának (HÉSZ) részleges módosítását kezdeményezte a „Szennyvíztisztító telep bővítése" című projekt tárgyában. A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 38. §-a szerint eljárva tájékoztatom, hogy elkészült a TRE-módosítás munkaközi egyeztetési tervdokumentációja. A terv elektronikusan e levél mellékleteként, ezen a linken érhető el.
A Korm. rendelet 29/A. § (5) pontja, valamint a veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési, településképi, építésügyi és örökségvédelmi, valamint közigazgatási hatósági eljárási szabályok eltérő alkalmazásáról szóló 546/2020. (XII. 2.) Korm. rendelet 2. § (1) bek. b) pont alapján a TRE-módosítás munkaközi egyeztetési tervdokumentációjának partnerségi egyeztetése, elektronikus úton is történhet.
Az elektronikus véleménynyilvánításra a honlapon történő közzétételétől számított 15 napon belül, azaz 2020. december 7. és 2020. december 22. közötti időszakban van módjuk, annak a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre történő megküldésével.
Tájékoztatjuk, hogy a véleményezéshez szükséges teljes nevének megadása, ennek hiányában véleményét nem tudjuk figyelembe venni. Nevének megadásával az adatkezeléshez szükséges hozzájárulását megadottnak tekintjük. Nevét kizárólag a terv készítéséhez kapcsolódó véleményezésével összefüggésben kezeljük.
Zsámbék, 2020. december 7.
Horváth László
polgármester
Utoljára frissítve: hétfő, 07 december 2020
- Egészség
- Pályázat
- Friss
-
Fogorvosok
2072 Zsámbék, Magyar u. 20. -
Gyógyszertár
Zsámbék, Szent István tér 25. -
Háziorvosok
Zsámbék, Magyar u. 20. -
Orvosi Ügyelet
A háziorvosi ügyeleti ellátást 2024. február 1-től Pest vármegyében is… -
Pest Megyei Kormányhivatal Budakeszi Járási Hivatal
PMKH Budakeszi Járási Hivatal -
Védőnői szolgálat
2072 Zsámbék, Magyar u.5.
-
BURSA Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat 2025
-
Pályázati felhívás iskolaorvosi feladatok vállalkozási formában történő ellátására
-
Pályázati felhívás integrált kulturális intézmény intézményvezető munkakör betöltésére
-
Bursa Hungarica 2023
-
Területi védőnő (Egészségügyi szolgálati jogviszony) állás
-
Bölcsődevezető állás
-
Változás a hulladékszállításban
-
Tüdőszűrés - 2025. április
-
Bicskei utca - útlezárás
-
Tudományos és Technológiai Park fejlesztése
-
„Éljen a szabadság, éljen a haza”
Március 15-e előestéjén a Keresztelő Szent János… -
Kék infrastruktúra fejlesztés Zsámbékon a Bicskei utca csapadékvíz elvezetésének megoldásával