Nyomtatás
TISZTELT ZSÁMBÉKI LAKOSOK!

Zsámbék Város Képviselőtestülete (KT) a 91/2020. (IX. 3.) sz. Kt. határozatával a város településrendezési eszközeinek (TRE) részleges módosítását kezdeményezte az „M1 autópálya 2x3sávra bővítése Budapest (M0) - Tatabánya-Újváros csomópont között" című projekt tárgyában. A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 38. §-a szerint eljárva tájékoztatom, hogy elkészült a TRE-módosítás munkaközi egyeztetési tervdokumentációja. A terv elektronikusan e levél mellékleteként, ezen a linken érhető el.

A Korm. rendelet 29/A. § (5) pontja, valamint a veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési, településképi, építésügyi és örökségvédelmi, valamint közigazgatási hatósági eljárási szabályok eltérő alkalmazásáról szóló 546/2020. (XII. 2.) Korm. rendelet 2. § (1) bek. b) pont alapján a TRE-módosítás munkaközi egyeztetési tervdokumentációjának partnerségi egyeztetése, elektronikus úton is történhet.

Az elektronikus véleménynyilvánításra a honlapon történő közzétételétől számított 15 napon belül, azaz 2020. december 7. és 2020. december 22. közötti időszakban van módjuk, annak a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre történő megküldésével.

Tájékoztatjuk, hogy a véleményezéshez szükséges teljes nevének megadása, ennek hiányában véleményét nem tudjuk figyelembe venni. Nevének megadásával az adatkezeléshez szükséges hozzájárulását megadottnak tekintjük. Nevét kizárólag a terv készítéséhez kapcsolódó véleményezésével összefüggésben kezeljük.

Zsámbék, 2020. december 7.

Horváth László
polgármester


A hirdetmény pdf-ben 1. TRE-mód M1-szélesítés - alátámasztó munkarészek.pdf 2. TRE-mód M1-szélesítés - jóváhagyandó munkarészek.pdf 3. TRE-mód M1-szélesítés - TSZT-mód leírása.pdf 4. TRE-mód M1-szélesítés - TSZT tervlap módosítása.png 5. TRE-mód M1-szélesítés - SZT-3 szabályozási terv módosítása.png

Utoljára frissítve: hétfő, 07 december 2020