Nyomtatás
Ünnepi megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.
Keresztes-Nagy Árpád ünnepi műsorában korabeli verseket, énekeket megidézve próbálta bemutatni, hogy vajon „milyen lélek lehetett a közel két évszázada született elődjeink szíve mellett”, amikor a szabadságharc csodáját véghez vitték. Hiszen – ahogy Árpád fogalmazott - amikor egy nép képes együtt mozdulni, lendülni a saját maga szabadságáért az egy csoda.

Horváth László polgármester ünnep beszédében rámutatott a márciusi ifjak a forradalom kitörésekor 12 pontban fogalmazták meg követeléseiket, amelyeket a következő mondat előzött meg: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Ezek az igények ma is aktuálisak. A teljes teremtett világ viszonylatában is és akár itt helyben is. Hozzátette: a béke szükséges ahhoz is, hogy egyéni életünk mellett, a közösség, a település és az ország is fejlődjön.

Horváth László Zsámbék testvértelepülése Homoródszentpál alpolgármesterének Tódor Vendelnek elküldött ünnepi beszédét felolvasva megjegyezte: „március 15-én minden magyar ember szívében a szomorúság vegyül a büszkeséggel. Szomorúak vagyunk, a csatákban és a szabadságharc utáni megtorlásokban elesett elődeinkért, az ártatlanul kiontott vérért, a félbeszakadt életekért, megcsonkult családokért. De ugyanakkor büszkék vagyunk, hogy egy olyan nép részei vagyunk, akik nem tűrték, nem tűrik az elnyomást, az igazságtalanságot, a szolgaságot. Büszkék vagyunk, hogy egy olyan néphez tartozunk, akik ismerik a saját értékeiket. Egy olyan néphez, amely ismeri a múltat és tiszteli az elődeit. Amíg vannak gyökereink és meg tudunk vele kapaszkodni a szülőföldünk talajába, addig élni fog a nemzetünk. Ki fogja állni az idők viharait.” Menczer Tamás a térség országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy „mostanában, amikor azt látjuk, hogy a mindennapi megélhetéshez szükséges feltételek egyre nehezebben elérhetőek, az energia egyre drágább, akkor úgy érzi az ember, korlátozva van a szabadsága, korlátozzák azt, hogy úgy éljünk, mint annak előtte.”

Az államtitkár leszögezte: a helyzet nehéz, de hasonlóan az 56-osokhoz és a rendszerváltókhoz, mi is erőt kell, hogy merítsünk az 1848-as hősök példájából. "A recept pedig általuk adott: hazaszerető szívvel és a magyar érdekekre fókuszáló fejjel cselekedni" - fogalmazott a politikus kiemelve, hogy a magyar kormány első helyen mindig a magyar érdekeket tartja szem előtt, a döntéseket kizárólag ez befolyásolja.


A Keresztelő Szent János Iskolaközpont tanulói Petőfi Sándor - Nemzeti Dal, Wass Albert - Szelek, valamint Sajó Sándor - Magyarnak lenni című verseit adták elő, majd az ünneplők koszorút helyeztek el Kluka Mihály honvéd tizedes sírjánál.
(Fotók: Nógrádi Tímea)




Utoljára frissítve: szerda, 15 március 2023